A nyugdíjas klub kirándulása

Figyelj, a múlt héten az anyósom azzal hívott fel, hogy segítsek neki, mert a nyugdíjas klubjuk éves találkozójához keres rendezvényhelyszín Nyíregyházán, és fogalma sincs, hol kezdje. Mondom neki, hogy miért pont Nyíregyháza, mire elmagyarázta, hogy a klub tagjainak a fele ott él vagy onnan származik, és már évek óta ígérgetik, hogy egyszer ott tartják a nagy összejövetelt. Na, gondoltam, ez nem lehet olyan nehéz, harmincöt nyugdíjas, találunk nekik egy nyugodt kis helyet, ahol megebédelnek, elbeszélgetnek, aztán mindenki hazamegy. Hát, tévedtem. Először is kiderült, hogy az anyósom már megígérte mindenkinek, hogy lesz élőzene, tánc, tombola, meg minden, ami egy rendes rendezvényhez kell. Másodszor, hogy a harmincöt főből tizenöten különböző diétán vannak – van, aki cukros, van, aki gluténmentes, van, aki vegetáriánus, és van Margit néni, aki csak azt eszi, amit ő főz, de azért eljön.

Elkezdtem telefonálgatni a nyíregyházi helyekre, és mindenhol kedvesek voltak, amíg meg nem hallották, hogy nyugdíjas klub. Akkor hirtelen minden hely vagy foglalt volt arra a napra, vagy nem vállalnak ilyen rendezvényeket. Végre találtam egy éttermet, ahol a tulaj azt mondta, hogy ő imádja az időseket, náluk mindig van nyugdíjas kedvezmény. Gondoltam, megvan a nyerő, de akkor jött a csavar. Az anyósom ragaszkodott hozzá, hogy személyesen menjünk le megnézni, mert ő nem bízik az internetben. Így aztán egy szerdán beültünk az autóba – az anyósom, Marika néni (aki a klub alelnöke), Józsi bácsi (aki állítólag ért a hangosításhoz, mert volt egy magnója a hetvenes években), meg én, mint sofőr és tolmács a modern világ és a nyugdíjas klub között.

Amikor megérkeztünk az étterembe, a tulaj kedvesen fogadott, körbevitt minket, mindent megmutatott. Az anyósom jegyzetelt, Marika néni az árakról kérdezgetett, Józsi bácsi meg a konnektorokat számolta, hogy hova lehet bedugni az erősítőt. Minden szuper volt, amíg meg nem kérdezte a tulaj, hogy milyen zenét tervezünk. Az anyósom büszkén mondta, hogy élő harmonikást hívnak, aki majd játssza a régi slágereket. A tulaj arca elkomorult, és közölte, hogy sajnos élőzenét nem engedélyeznek, mert a szomszédok panaszkodnak. Maximum CD-ről lehet zenét játszani, halkan. Na, erre kitört a botrány. Józsi bácsi felháborodott, hogy mi értelme egy rendezvénynek zene nélkül, Marika néni meg azt hajtogatta, hogy a Pista bácsi már megígérte, hogy elhozza a harmonikáját, most mit mondjanak neki. Hiába magyarázta a tulaj, hogy ez nem rajta múlik, az anyósom kijelentette, hogy akkor ezt a helyet húzzuk ki a listáról.

Következő állomás egy művelődési ház volt a város másik végén. Itt minden rendben volt – lehet élőzene, van nagy terem, még a catering is megoldható. Már éppen megállapodtunk volna, amikor Marika néni megkérdezte, hogy van-e lift. Nincs, és a terem az emeleten van. Ez azért gond, mert a klub tagjainak a fele már bottal vagy járókerettel közlekedik, Erzsi néninek meg kerekesszéke van. A művelődési ház vezetője felajánlotta, hogy majd a fiúk felsegítik őket, de láttam az anyósomon, hogy ezt nem tartja jó ötletnek. Végül még két helyet néztünk meg, de az egyik túl drága volt, a másik meg túl messze a várostól. Hazafelé az autóban csend volt, csak néha sóhajtott valaki. Aztán egyszer csak Józsi bácsi megszólalt, hogy van neki egy ötlete. Ismeri a régi munkásklub vezetőjét, hátha ott lehetne valamit csinálni.

Másnap felhívtam ezt a munkásklubot, és csoda történt – minden feltétel stimmelt. Van lift, lehet élőzene, a konyha megoldja a speciális étrendeket, még az árak is barátságosak voltak. Amikor elmondtam az anyósomnak, először nem akarta elhinni. Aztán persze ragaszkodott hozzá, hogy ezt is nézzük meg személyesen. Második kör: megint autóba ültünk, de most már az egész elnökség jött, összesen heten. A munkásklubban egy kedves, középkorú hölgy fogadott, aki elmesélte, hogy az ő édesanyja is jár egy nyugdíjas klubba, úgyhogy tudja, mire van szükségük. Mindent megmutatott, még azt a kis szobát is, ahol Margit néni melegítheti majd a saját ételét. Az anyósom szeme könnybe lábadt a meghatottságtól. Le is foglaltuk rögtön, mindenki elégedett volt. A rendezvény végül nagy siker lett, még Pista bácsi harmonikázása is, pedig kiderült, hogy csak három nótát tud, de azt háromszor is eljátszotta. A tombola fődíját, egy mikrót, Józsi bácsi nyerte, aki rögtön be is jelentette, hogy mostantól ő lesz a klub hivatalos DJ-je. Az anyósom azóta is emlegeti, hogy milyen szerencsénk volt ezzel a hellyel, és hogy jövőre is ott tartják majd. Én meg megtanultam, hogy ha nyugdíjas klub keres rendezvényhelyszínt Nyíregyházán, az nem csak egy hely keresése – az egy kaland, ahol minden részlet számít, és ahol a harmonika fontosabb lehet, mint bármi más.

terben